Rólunk Kapcsolat Impresszum
Oktatás
Csongrád Megyei Csapat Diákolimpia 2017-18-as tanév
Csapatdiák-olimpiai kiírás

CSONGRÁD   MEGYE   2017/2018-as   TANÉVI   DIÁKOLIMPIAI   SAKK   CSAPATBAJNOKSÁGÁNAK   VERSENYKIÍRÁSA

           

1.      A verseny célja: Csongrád Megye 2017/2018-as tanévi Diákolimpiai Sakk csapatbajnoka cím, és az országos döntőbe jutás jogának eldöntése. Az első helyezettek jutnak az országos döntőbe.

2.      A verseny helye:              Weöres Sándor Általános Iskola – 6723 Szeged, Űrhajós utca 4.

3.      A verseny ideje:               2018. február 10. szombat 9-14 óráig.

4.      A verseny rendezője:       Csongrád Megyei Sakk Szövetség

A versenybíróság tagjai:          elnök: Bartos Ferenc

                                               titkár:   Herpai József

                                               tag:      Mikó Valér

5.      A verseny résztvevői:

Mind a három korcsoportban Csongrád Megye Oktatási Intézményeinek csapatai indulhatnak.

A verseny nyílt, tehát a résztvevő iskolák válogatottjai  előzetes verseny nélkül játszhatnak.

A csapatokban olyan tanulók ülhetnek asztalhoz, akik az adott oktatási intézménybe a 2017/2018-as tanév kezdetéig beiratkoztak, és a verseny időpontjában is az iskola tanulói.

I-II. korcsoport:        2007.01.01-jén vagy azóta születettek.

Csapatlétszám: lányoknál 3 fő + 1 tartalék, fiúknál 4 fő + 1 tartalék.

III-IV. korcsoport:    2003.01.01-jén vagy azóta születettek.

Csapatlétszám: lányoknál 3 fő + 1 tartalék, fiúknál 4 fő + 1 tartalék.

V-VI. korcsoport:      1997.01.01-jén vagy azóta születettek.

Csapatlétszám: lányoknál 3 fő + 1 tartalék, fiúknál 4 fő + 1 tartalék

Igazolás: diákigazolvánnyal

6.      Nevezés: Nevezni  az iskoláknak  2018. február 8-án 24.00-ig beérkezően Bartos Ferencnek a bartosferenc@mensa.hu e-mail címen lehet.

Nevezési díj: személyenként 1000,- Ft, amit a jelentkezésnél a helyszínen kell befizetni. Későbbi nevezés, illetve a helyszínen történő nevezés esetén a nevezési díj 1500,- Ft.

A nevezés tartalmazza az iskola nevét, a korcsoportot, a csapattagok nevét, születési idejét, a csapatvezető felnőtt nevét, telefonszámát és e-mail címét.

7.      A verseny lebonyolítása: korcsoportonként a résztvevők számától függően körmérkőzéses vagy svájci rendszerben a FIDE rapid szabályai szerint, a gondolkodási idő legalább 15-15 perc.

Külön csoportban játszanak a lányok és a fiúk.

8.      A helyezések eldöntése: olimpiai pontszámítás alapján.

      Holtverseny esetén:                                                                        Az első helyen kialakult

-          egymás elleni eredmény                                                        holtversenyt újrajátszással

-          több csapatgyőzelem                                                             kell eldönteni!

-          magasabb táblán elért jobb eredmény

-          sorsolás

9.      Díjazás: 1–3. helyezett csapatok tagjai érem-, az 1–8. helyezett csapatok oklevél-díjazásban részesülnek.

10.  Költségek: A rendezés költségeit (terembér, díjazás, játékvezetői díj, ...) a rendezők, a résztvevők kiadásait önmaguk, vagy az iskolák viselik.

11.   Egyéb rendelkezések:

a)      A csapatoknak az igazolásnál erősorrend ívet kell leadniuk. Később a játékosok csak az előzetesen leadott sorrendben ülhetnek asztalhoz. Az erőlistára egy fő tartalék játékos felvehető.

b)      Jelentkezés és igazolás: 2018. február 10-én 8-8.55 óra között a verseny helyszínén.

c)      Óvni írásban a forduló befejezését követő 5 percen belül lehet 5.000,- Ft óvási díj befizetésével.

d)      A résztvevő csapatoktól kérünk 2 db. működőképes sakkórát.

e)      Az itt nem szabályozott kérdésekben a Magyar Diáksport Szövetség rendelkezései és a Magyar Sakk Szövetség szabályai az irányadóak.

Szeged, 2018. január 21.                                                                               Rendezők

Vissza